JESUS IS LORD!!! 23.11.2024 

Christliche Andachten: Rumänisch-Ungarisch-Deutsch 

DEVOȚIUNI CREȘTINE: ROMÂNĂ-MAGHIARĂ-GERMANĂ

<<Nu crezi că EU sunt în TATĂL, şi TATĂL este în Mine? Cuvintele pe care vi le spun EU, nu le spun de la Mine; ci TATĂL, care locuieşte în Mine, EL face aceste lucrări ale Lui>>. Ioan 14:10

Nu crezi (Filip) că eu sunt în TATĂL și TATĂL în mine? Cuvintele pe care vi le spun nu le spun de la Mine însumi, ci TATĂL care rămâne în Mine face faptele.
DOMNUL ISUS HRISTOS nu ar fi putut niciodată să își îndeplinească misiunea Sa unică de MESIA pentru Mântuirea națiunilor dacă nu L-ar fi luat foarte în serios pe TATĂL Său din Ceruri în forma Sa de slujitor. Cu siguranță, au existat și alte realități pentru EL. EL nu a ignorat puterile timpului Său. Fie că a fost vorba de blestemul păcatului, fie că a fost vorba de puterile lumii subterane, fie că a fost vorba de marea lume a suferinței și slăbiciunii umane, fie că a fost vorba de puterea morții -ISUS HRISTOS DOMNULnu a ignorat aceste realități. Dar acestea nu au fost ultimele Sale realități.Pentru că DOMNUL ISUS a luat foarte în serios lumea TATĂLUI Său, EL a fost atât de independent de ceea ce Îl înconjura în toate domeniile. Fie că era vorba de vorbirea timpului, fie că era vorba de păcatul domnesc, fie că era vorba de puterile demonice, ISUS s-a dovedit a fi DOMNUL tuturor acestor realități. Și asta pentru că EL a trăit în lumea TATĂLUI Său. Această lume a fost mai mare pentru EL decât discursul din vremea Sa. Multe au fost spuse în acea vreme. Au fost spuse și multe lucruri bune. Dar când EL vorbea, oamenii aveau impresia că EL vorbea ca unul care avea autoritate.
Sau cum se face că EL nu a permis să fie separat de om prin păcat? Păcatul l-a separat cu siguranță pe om de EL, astfel încât omul nu îndrăznea să atingă tivul hainei Sale. Dar niciodată nu L-a separat pe EL de om. Acesta este motivul pentru care EL a găsit calea către om. EL a găsit-o și dincolo de vinovăția omului. EL S-a așezat printre publicani și păcătoși și a rostit cuvinte care trebuiau să aibă un efect eliberator în viața celor care erau legați. <<Du-te și nu mai păcătui>>! -
DOMNUL ISUS a trăit în lumea iertării TATĂLUI Său și a luat-o foarte în serios. Acesta este motivul pentru care EL a slujit și din iertare. Acesta este modul în care ISUS a depășit pur și simplu ideea Vechiului Testament de retribuție în slujirea și sacrificiul Său. Nu retribuție deloc! Dar EL a transferat ideea de retribuție de la DUMNEZEU la acțiunile noastre. Nu DUMNEZEU este cel care se răzbună pe noi, ci contradicția noastră care devine judecata noastră. Doar atunci când fariseii vor putea spune: <<EL alungă diavolii prin Belzebut>>, EL vorbește despre o iertare care nu va mai cuprinde aceste cercuri. Doar atunci când Ierusalimul își va ucide profeții cu pietre, își va experimenta căderea ca fruct final al acestui act. DOMNUL ISUS a luat foarte în serios iertarea TATĂLUI până în acel moment suprem al istoriei când, murind pe Cruce, a putut să strige: <<TATĂ, Iartă-i, căci nu știu ce fac>>!
SOLI-DEO-GLORIA!!! 

KERESZTÉNY ÁHÍTATOK: ROMÁNUL-MAGYARUL-NÉMETÜL

<<Nem hiszed-é, hogy ÉN az ATYÁBAN vagyok, és az ATYA Énbennem van? A beszédeket, amelyeket ÉN mondok néktek, nem Magamtól mondom; hanem az ATYA, aki Énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat>>. János 14:10

<<Nem hiszed (Fülöp), hogy ÉN az ATYÁBAN vagyok, és az ATYA Bennem? A Szavakat, amelyeket hozzátok mondok, nem magamról mondom, hanem az ATYA, Aki Bennem marad, Ő cselekszi a cselekedeteket>>.
Az ÚR JÉZUS KRISZTUS soha nem lett volna képes betölteni a nemzetek megmentésére irányuló egyedülálló Messiási küldetését, ha nem vette volna nagyon komolyan a Mennyei ATYJÁT a Maga Szolgai formájában. Bizonyára más valóságok is voltak Számára. Nem hagyta figyelmen kívül korának hatalmait. Legyen szó a bűn átkáról, legyen szó az alvilági hatalmakról, legyen szó az emberi szenvedés és gyengeség nagy világáról, legyen szó a halál hatalmáról - JÉZUS KRISZTUS nem hagyta figyelmen kívül ezeket a valóságokat. De nem ezek voltak az Ő utolsó valóságai.
Mivel Az ÚR JÉZUS nagyon komolyan vette ATYJA világát, ezért volt annyira független attól, ami minden téren körülvette ŐT. Legyen szó az idő beszédéről, legyen szó az uralkodó bűnről, legyen szó a démoni erőkről, JÉZUS mindezen valóságok URÁNAK bizonyult. Mégpedig azért, mert Ő az Ő Atyjának világában élt. Ez a világ nagyobb volt számára, mint az Ő korának beszéde. Sok mindent mondtak akkoriban. Sok jót is mondtak. <<De amikor Ő beszélt, az embereknek az volt a benyomása, hogy úgy beszélt, mint Akinek Hatalma van>>.
Vagy hogyan volt az, hogy nem engedte, hogy a bűn miatt elválassza magát az embertől? Igaz, hogy a bűn elválasztotta az embert Tőle, így az ember nem merte megérinteni az Ő ruhájának szegélyét. De soha nem választotta el ŐT az embertől. Ezért találta meg az utat az emberhez. Az ember bűnösségén túl is megtalálta azt. Leült a vámosok és bűnösök közé, és olyan Szavakat mondott, amelyeknek felszabadító hatással kellett lenniük a megkötözöttek életére. <<Menj el, és többé ne vétkezz>>! -
Az ÚR JÉZUS az Ő ATYJA megbocsátásának világában élt, és ezt nagyon komolyan vette. Ezért is szolgált a megbocsátásból. JÉZUS KRISZTUS így egyszerűen felülírta a megtorlás Ószövetségi gondolatát a Szolgálatában és Áldozatában. Egyáltalán nem megtorlás! De Ő a megtorlás gondolatát ISTENTŐL a mi cselekedeteinkre ruházta át. Nem ISTEN az, aki megtorol minket, hanem a mi ellentmondásunk válik ítéletünkké. Csak amikor a Farizeusok azt mondhatják: <<Belzebub által űzi ki az ördögöket>>, akkor beszél a megbocsátásról, amely már nem fogja át ezeket a köröket. Csak amikor Jeruzsálem megkövezi prófétáit, akkor fogja megtapasztalni bukását, mint e tett végső gyümölcsét. Az ÚR JÉZUS nagyon komolyan vette az ATYA megbocsátását egészen addig a történelmi pillanatig, amikor a Kereszten meghalva felkiálthatott: <<Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek>>!.
SOLI-DEO-GLORIA!!! 

CHRISTLICHE ANDACHTEN: RUMÄNISCH-UNGARISCH-DEUTSCH

<<Glaubst du nicht, dass ICH in dem VATER Bin und der VATER in Mir ist? Die Worte, die ICH zu euch rede, rede ich nicht von Mir selbst; der VATER aber, der in Mir bleibt, ER tut die Werke>>. Johannes 14,10

<<Glaubst du nicht (Philippus), dass ICH im VATER bin und der VATER in Mir? Die Worte, die ICH zu euch rede, rede ICH nicht von Mir selbst, sondern der VATER, der in mir bleibt, der tut die Werke>>.
Nie hätte Der HERR JESUS CHRISTUS seine einzigartige MESSIASMISSION zum Heile der Völkerwelt erfüllen können, wenn ER in seiner Knechtsgestalt seinen VATER im Himmel nicht ganz ernst genommen hätte. Gewiss, es gab auch für IHN noch andere Wirklichkeiten. ER täuschte sich nicht über die Mächte seiner Zeit hinweg. Ob es der Fluch der Sünde war, ob es die Kräfte der Unterwelt waren, ob es die große Welt menschlicher Leiden und Schwachheiten war, ob es die Macht des Todes war, - JESUS setzte sich nicht über diese Wirklichkeiten hinweg. Sie waren IHM aber nicht letzte Wirklichkeiten.
Weil JESUS mit der Welt seines VATERS ganz Ernst machte, daher war ER auch auf allen Gebieten so unabhängig von dem, was Ihn umgab. Ob es das Sprechen der Zeit war, ob es die herrschende Sünde war, ob es die dämonischen Mächte waren, JESUS erwies sich als der HERR all dieser Wirklichkeiten. Und zwar, weil ER in der Welt Seines VATERS lebte. Diese Welt war IHM grösser als das Reden seiner Zeit. Es wurde damals viel gesprochen. Auch manches Gute wurde gesagt. <<Wenn ER jedoch sprach, dann hatte das Volk den Eindruck, ER redete als einer, der Vollmacht hatte>>.
Oder wie kam es, dass ER sich nicht durch die Sünde vom Menschen trennen ließ? Wohl schied die Sünde den Menschen von IHM, sodass der Mensch nicht wagte, den Saum seines Kleides anzurühren. Niemals aber trennte sie IHN vom Menschen. Darum fand ER den Weg zum Menschen. ER fand ihn auch über die Schuld des Menschen hinweg. ER sass unter den Zöllnern und Sündern und sprach Worte, die in dem Leben der Gebundenen befreiend wirken mussten. <<Gehe hin, und sündige hinfort nicht mehr>>! -
JESUS CHRISTUS lebte in der Welt der Vergebung seines VATERS und nahm sie ganz ernst. Daher diente ER auch aus der Vergebung heraus. So kam es, dass JESUS in seinem Dienst und in seinem Opfer den alttestamentlichen Vergeltungsgedanken einfach überwand. Nicht die Vergeltung überhaupt! ER verlegt aber den Vergeltungsgedanken von GOTT in unsere Handlungen. Nicht GOTT vergilt uns, unser Widerspruch wird uns zum Gericht. Erst wenn die Pharisäer sprechen können: <<ER treibt die Teufel aus durch Beelzebub>>, spricht ER von einer Vergebung, die diese Kreise nicht mehr erfassen wird. Erst wenn Jerusalem seine Propheten steinigt, erlebt es seinen Untergang als letzte Frucht dieser Handlung. So nahm JESUS den VATER in seiner Vergebung ganz ernst bis zu jenem höchsten Augenblick der Geschichte, wo ER am Kreuze sterbend ausrufen konnte: <<VATER, vergib ihnen, denn sie wissen nicht, was sie tun>>!.
SOLI-DEO-GLORIA!!!